Én szeretek rádiót hallgatni, de ha a gép már úgy is be van kapcsolva és nincs egy nagyobb hifi a közelben, akkor a rádiót is azon hallgatom. Vagyis hallgatnám, mert néhány rádió nem Winamp-barát, és a Windows Media Player-re (WMP) alapoz, nem ad linket egy PLS file-ra, meg ilyesmi…
Egyik rádió, amit sokat hallgatok, nemrég átköltözött egy másik szerverre, vagy mi, és ugyan sikerült a linket a streamhez kivadászni a Winamp ezt csak egy „error syncing to stream” hibával honorálta. WMP-ben az URL-t megnyitva szépen szólt a rádió. Egy kis keresgélés után kiderült, hogy a Winamp nem tudja kitalálni, hogy milyen formátumban is van a stream (MP3, WMA, egyéb), és ezért a hiba. Alapból a filenév kiterjesztésére támaszkodik, de az ebben az esetben nem volt. A megoldás elég kézenfekvő, mert a Winamp mondhatni buta, és csak az URL végét nézi, hogy az micsoda. Mivel a média szerverek nem foglalkoznak azzal, hogy az URL vége micsoda, pl. hogy az egy GET paraméter lista, a stream jön, így elég volt az URL végére egy ?.wma-t tenni, és a Winamp már boldogan lejátssza… Én ilyenekre miért nem gondolok??!?! Hogy jött erre rá valaki??!?! 🙂